Ma a gyerekszobát selejteztük Anyával. Vagyis eddig az volt a "mindenes" szoba. Értsd: ami nem kellett, vagy nem fért máshova, bevágtam oda, na meg amíg albérletben volt a lakás egy csomó használati tárgy is ott várakozott, hogy végre a helyére kerülhessen. Ott van bent az irattartó szekrény is, amit ma szintén átpakoltam, selejteztem. A kezembe kerültek régi szerelmes levelek, vallomások, üzenetek sárga post iteken. És én lazán vágtam bele a szemetes zsákba mindet. Egynémely fényképpel sem voltam túl jószívű, azok is mentek a levesbe. Van, ami kivételt képezett, de csak azért, mert azokat profi fotós készítette és qrva jól néztem ki rajtuk! :P Én nem tulajdonítok akkora jelentőséget az ilyen dolgaimnak, mint például A., akinek minden kis mütyűrke,fénykép, üzenet, képeslap be van dobozolva. :P Én úgy érzem mindez felesleges, mert ha a múltamnak egy bizonyos része lezárult, soha a büdös életben nem fogom elővenni a régi szerelmes leveleket csak azért, hogy nosztalgiázzak. Na meg ezek nem is azok a fényképek és emlékek, amiket az ember a gyerekeinek mutogatna, mondjuk olyan bevezetéssel: Gyere Kincsem nézzük meg Anya kikkel volt Apa előtt! :D:D
6 beszólás:
Igaz, igaz. Én mindent egy ideig gyűjtök, aztán hirtelen kidobom. A naplókkal is így voltam. A mai napig írok naplót, de egy idő után el szoktam égetni. Nem akarom soha visszaolvasni, hogy valaha milyen boldog voltam, mert ez rossz irányba vinné a gondolataimat; és azt sem akarom újra olvasni, hogy valami miatt mennyire nagyon szenvedtem. A gyerekeimmel pedig nem akarom elolvastatni a discos csókolózásokat, stb-t, mert majd próbálok minta ember lenni anélkül, hogy beszámolnék a piszkos dolgaimról. :-))
Én is mindent kidobtam, ami ilyen személyes. Az olyan fotókat (pl csoportos nyaralás), apró mütyűröket meg egy cipős dobozba zártam és vastagon leragasztottam. A cipő márkája amúgy: tabu. :-) Megy majd a padlásra.
Mi a szerencsém? Az exeim rájöttek, h a használható dolgoknak örülök, s nem dedikálták őket. :-) Zembernek meg nem kell tudnia, honnét az a falióra pl. :-P De levelek nincsenek. És a tárgyakhoz nincs érzelmi kötődés. Meg ami nem tetszett nagyon, az ment is a kukába.
Még régesrégen én is mindent elpakolásztam, aztán mikor előkerültek és már emlékek voltak csupán, a kukában landoltak.
Fél éve bukkantam rá egy zacskó levélkére, elolvasgattam néhányat és örökre megváltam tőlük. Tudom, h kaptam olyanokat, nagyjából tudom, mik álltak bennük, ha emlékezni akarok rájuk, tudok, de nem kellenek már, nem akarom, h valaha is bárki elolvassa őket.
Én anno, mikor hazaköltöztem a leveleket... mint pár hónapja kiderült a szekrény egyik zugába dobtam, ahol minden van, pl. karácsonyfára izzó :) Aztán hónapokkal ezelőtt ott is pakoltam, és minden ment a kukába. Beleolvastam és nem éreztem semmit. Elolvasás nélkül dobáltam ki végül őket. Fényképek? Talán nincsenek is fotók elrakva, valahogy úgy alakult egy se került hozzám. Ha meg igen, akkor nem tudok róla :) Egy cd-ről tudok, ami meg fogalmam sincs hol van.
Szóval a múlt nálam is kuka!
Én gyűjtögetős vagyok.
Picike: én nem elsősorban azért selejteztem, hogy mintaembernek tűnjek a gyerekem előtt, inkább azért mert azok a dolgok már nem jelentenek semmit. :)
Béb: a használati tárgyak természetesen maradtak! :D
G:nem is a rossz érzés, hanem hogy már semlegesek ezek a dolgok, a fényképek is. :)
perec: igen, ezt már meg is beszéltük! ;)
Boci: ilyen ez, nem vagyunk egyformák. :)
Megjegyzés küldése