...

Visszagondolva, nekem is megvolt az elképzelésem Marci világrajöttéről. Úgy gondoltam, hogy egy langyos áprilisi napon majd szépen elfolyik a magzatvíz, fogom a gondosan összepakolt kis csomagomat, és beslattyogunk a kórházba. Ahol teljesen komplikációmentesen világra jön ez a kis emberke. Akit azonnal a mellemre raknak, majd a szülést követően 3 óránként láthatom és etethetem. Majd 3 nap múlva hazamegyünk és minden happy! Ahogy általában a kismama magazinok hasábjain ezt az ember olvassa, vagy a hollywoodi szuperprodukciókról már ne is beszéljek, ahol még egy csepp vér sincs a babán, ahogy kibújik az anyja hasából! :D
Na ehhez képest a valóság gyökeresen más lett. Azt hiszem ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy nem jött azonnal a katarzis, "éljen, Anya vagyok!" Ennek ellenére én csodálkoztam, és értetlenül, bűntudattal telve, önmarcangolva éltem meg a szülés utáni pár hetet. De hogy is várhattam mást, amikor engem hormonálisan egy egyszerű menstruáció is kikészített, nemhogy egy ilyen "hormonális sokk" na meg a többi, ami a szülés előtti három hétben történt. Azt hiszem kezdek "normális" lenni, mert előjöttek az anyai ösztönök, de lehet, hogy még enyhe is ez a kifejezés, olyan mértékű szeretet zubog bennem a gyerekem felé, amit még soha nem éreztem. Mert az ember szereti a szüleit, a férjét, de ez most valami más, .egészen más és köszönöm a Sorsnak, hogy ezt átélhetem...