Két dolog is eszembe jutott róla:
Az egyik a 4 évvel ezelőtti esküvőm szervezése. Én kézzel-lábbal tiltakoztam az ellen, hogy templomi esküvőnk legyen, mert tudtam, hogy én nem vagyok az oltár elé való. Mert soha nem hittem abban, amit a katolikus egyház képviselt és végtelenül álszent dolognak éreztem volna, hogy csak azért parádézzam ott a keresztet csókolgatva, mert a templomi esküvő szép. Na a másik családnál ez ki is verte a biztosítékot, de belekényszeríteni természetesen nem tudtak. He-he!
A másik pedig az, hogy természetesen most is felmerült az esküvő gondolata. Egyelőre nem bennünk, hanem Nyuszka családjában. Ott is az lenne a legfontosabb, hogy én fehér habos ruhában hasítsak az oltár felé, Nyuszka pedig ott feszítsen egy szmokingban. A templom előtt meg várjon ránk a lovashintó. Nos más álmait mi nem valósítjuk meg. Ilyenek vagyunk, ez van. :)
5 beszólás:
De ha mégis lenne... :-) Ez az utolsó alkalmam... :-( Még sosenem voltam koszorúslány... :-( Lehetnék? :-P
No jó, de ha a párod ragaszkodna hozzá, akkor sem?
Béb: sajna asszem nem leszel koszorúslány, mert előbb mégy Te férjhez mint én! :D
Boci: Nyuszka annyira se ragaszkodik ilyen dolgokhoz, mint én! :)
Az szerencse. Annak idején a volt férjem erőszakolta rám a templomi esküvőt, pedig annyira nem akartam, hogy el nem tudom mondani. Az apám be sem jött a templomba, annyira pipa volt érte.
Boci: pf, akkor ez nem egy túl jó emlék Neked. :(
Béb: jóvanna! :D :P
perec: soha ne mondd, hogy soha! :)
Csi: :)
Vakkantó: én nem utállak! :D Kb. ugyanezt gondolom. :)
Nofertiti: szerintem is az lenne, de sajnos nem olyan könnyű ezt elfogadtatni. :)
Megjegyzés küldése